Csermely és Társa Kft.Újdonságok

A(z) Csermely és Társa Kft. összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.

12.09.2022Újdonság a Škodától

„Gratulálunk Ati!” – sok sikert kíván Valter Attilának új csapatában a Škoda Magyarország

Budapest, 2022. szeptember 5. – Mint az már a magyar sajtót is bejárta: a magyar kerékpározás egyik legmeghatározóbb alakja 3 éves szerződést kötött az idén már 42 győzelemnél járó Jumbo-Visma nevű holland csapattal. A ŠKODA és a kerékpározás közös története pedig Valter Attila szenzációs átigazolását követően is tovább folytatódik.
skoda

A 23 éves Valter Attila a világ egyik legerősebb csapatához szerződött azzal, hogy aláírt a Jumbo-Visma-nál, magyar versenyző szerint itt lesz a legjobb esélye tovább fejlődni. A döntéshez a versenyzőt támogató magyarországi ŠKODA csapata szívből gratulál, és további sok sikert kívánnak az olimpikonnak a kitűzött céljai eléréséhez!


„A ŠKODA valaha maga is kerékpárgyártóként kezdte járműipari szereplését, e gyökereinkre pedig kiemelten büszkék vagyunk – mondta Németh János, a ŠKODA márkaigazgatója. Hozzátette, a magyarországi ŠKODA nevében kijelentheti, hogy büszkeséggel tölti el a márkát az, hogy az általa támogatott sportoló a világ élvonalába szerződhetett, és további sok sikert kívánt Valter Attilának.


"Örülök ennek a lehetőségnek, alig várom az elkövetkező három évet a Jumbonál. Az FDJ mellett a Jumbo is erős kötelékkel kötődik a Skodához. A Vueltán a Jumbo-Visma például jelenleg is több Skoda Enyaq-kal kíséri a csapatot, ami külön jó érzéssel tölt el, hiszen a nehezebb logisztikai szervezés ellenére is fontosnak tartják a zöld irányt." – mondta Valter Attila.


Valter Attila nevét itthon már az is megismerhette, aki az országúti kerékpárversenyeket nem követi: Attila ugyanis idén harmadszor indult el a Giro d’Italia mezőnyében. A rangos országúti kerékpáros körverseny egyik szakaszán Attila idén egy balszerencsés balkanyar miatt a dobogóról éppen lecsúszva 4. lett, 2021-ben pedig 3 napig viselhette a rózsaszín trikót. Mindezen eredményeknek köszönhetően ő lett a verseny történetének eddigi legsikeresebb magyar kerékpárosa. 2020-ban Valter Attila első helyen végzett a Tour de Hongrie-n, így joggal nevezhetjük őt a hazai kerékpározás egyik legjelentősebb versenyzőjének.


Fedezzen fel további híreket

  • vw
    Újdonság a Volkswagentől19.02.2026

    Drasztikus árcsökkentés a Volkswagennél – akár 20% kedvezmény!

    A márka folytatja elektromos modelljeinek tavaly megkezdett újrapozicionálását Magyarországon és most újabb lépéssel kedveskedik vásárlóinak: a teljesen elektromos ID. modellek árai jelentősen csökkennek. Egyes modellek esetében a kedvezmény a korábbi listaárakhoz képest akár a 20%-ot is meghaladhatja, így az elektromobilitás még szélesebb kör számára válik elérhetővé.

    További információ
  • vw
    Újdonság a Volkswagen Haszonjárművektől17.02.2026

    Volkswagen Haszonjárművek új szintre emelte az e-Transporter és e-Caravelle hatékonyságát

    A Volkswagen Haszonjárművek tovább finomítja a teljesen elektromos Transporter és Caravelle modellek kínálatát.

    További információ
  • vw
    Újdonság a Volkswagentől14.01.2026

    A T-Roc Európa legnépszerűbb SUV-ja – a Volkswagen bemutatja a modell teljesen megújult változatát

    · Új hibrid hajtáslánc-választék – a T-Roc az első Volkswagen, amely teljesen hibridizált hajtásrendszerekkel lép piacra· Új szint a vezetéstámogató rendszerek terén – a T-Roc az első SUV a szegmensben, amely fel van szerelve a Travel Assist vezetéstámogató rendszer1 legújabb –Emergency Assist vészhelyzeti asszisztenssel kiegészített – változatával· Új mérce – a T-Roc minőségi, tágasabb és innovatív vezetőtérrel rendelkező belső tere a Tiguan-kategória szintjét idézi· Új dimenzió a világításban – a T-Roc az IQ.LIGHT LED-Mátrix fényszórók1 nagy teljesítményű távolsági fényét hozza el a kompakt SUV-kategóriába

    További információ