Csermely és Társa Kft. Volkswagen Haszonjárművek

A Volkswagen Haszonjárművek minden célra a megfelelő járművet kínálja. Böngésszen azonnal elvihető, új autóink között.

  • vwlnf
    Újdonság a Volkswagen Haszonjárművektől

    Az év pickupja – „Triplázott” az Amarok

    Lyon/Hannover/Budapest, 2024. január 10. – Ismét az Amarok! Különleges kitüntetést adtak át a lyoni Solutrans 2023 logisztikai és szállítási szakkiállításon, a „Nemzetközi Pickup Díjat” („International Pick-up Award”; IPUA) ugyanis csak két-három évente ítélik oda, a Volkswagen Haszonjárművek új Amarok sorozata pedig – újra – győzedelmeskedett. A Volkswagen Haszonjárművek pickup-családja 2011 (a 2012-es és 2013-as évre) és 2017 (a 2018-as és 2019-es évre) után harmadszor részesült ebben az elismerésben, ezúttal együttműködő partnerével, a Forddal, illetve annak Ranger modelljével osztozik az első helyen.

    További információk
  • vw
    Újdonság a Volkswagentől

    Kétszázezer nyaralóbusz Hannoverből

    Hannover/Budapest, 2023. július 21. – Szabadság Hannoverből: július 12-én legördült a kétszázezredik California a hannover-limmeri szerelőszalagról. Immár 2004 óta készülnek a T-modellekből a világ legsikeresebb lakóautói a Camper-üzemben, ahol a Volkswagen Haszonjárművek és a Volkswagen Group Services összesen mintegy 600 munkatársával ünnepelte a jubileumot. Tavaly 21 600 California 6.1 kiszállítására kerülhetett sor, ami 14,9 százalékkal több, mint a koronavírus előtti 2019-es év során. Ezzel a California vitathatatlanul piacvezető a zárt áruszállítók átalakításával készülő lakóautók piaci szegmensében.

    További információk

Bejelentkezés a hírlevélhez

Hírlevelünkkel rendszeresen információkat kap autókereskedésünkről és exkluzív ajánlatainkról.

A megadott adatok hibásak. Próbálkozzon újra.

Kérjük, válasszon megszólítást!

Sajnos a hírlevél regisztrációval kapcsolatosan probléma merült fel. Kérjük, próbálkozzon újra később.

checkbox_default

Köszönjük!

Sikeresen feliratkozott hírlevelünkre.

Küldünk Önnek egy levelet, amely tartalmaz egy megerősítő hivatkozást, melyet el kell fogadnia a regisztráció véglegesítéséhez.